Dániai tanulmányutak szervezeti értékelése- Tovább Élni Egyesület
Dániai tanulmányutak szervezeti értékelése- Tovább Élni Egyesület
A viborgi utak után kettő team keretében tekintettünk vissza a tanulmányutakra. Minden résztvevő legalább az egyiken részt vett, így mindenkinek volt lehetősége hozzászólni és hozzátenni a maga ötleteit, meglátásait, kéréseit. A visszapillantást, értékelést előkészítendő segítő kérdéseket adtunk a kollégáknak több nappal a megbeszélések előtt, majd ezek mentén haladva tekintettünk vissza.
Többségében pozitív vagy még átgondolásra váró benyomásaink születtek. A szervezeti felépítés, a szervezettség, tudatosság, az ellátásban érintett emberek (a sérült, beteg emberektől egészen a munkatársakig) maximális figyelembevétele, mentális, fizikai megsegítése rendkívül szembetűnő és vonzó volt. Jó volt látni és tapasztalni, hogy az ember alapvető jogairól nemcsak beszédeket és törvényeket hallunk, látunk, hanem a való életben való megvalósulását is; a társadalom nyitottságát, elfogadását.
A hatékony munkaszervezés, kommunikáció, munkatársak “védelme” és segítése (fizikai és lelki) szembetűnő volt. Éltető volt látni sugárzó szakembereket, akik sok-sok év után sem mentek tönkre a munkájukban vagy, hogy a munkahelyi és szakmai mobilitásnak helye van. És mindezek a struktúrák nem elnyomják és merevvé teszik az életet, hanem azt szolgálják.
Az épületek, terek alkalmassága arra a funkcióra, aminek helyt ad, az akadálymentesítés (mind a lakók, mind a munkatársak számára) újszerű tapasztalat volt. Megéreztük ezeket látván, hogy mennyire sok energiát vesz el a munkánkból ezek hiánya.
A sokszor egyszerű (nem nagy eszközigényű, vagy hatalmas erőforrások bevonását szükségessé tevő), kreatív eszközök, módszerek, illetve a nem invazív kiegészítő terápiák, pedagógiai módszerek használata a mindennapokban; motiváló, lelkesítő volt számunkra. A kreativitásnak tere van, sőt szükséges, hogy hatékonyabbá, személyre szabottabb-bá tegyék a szolgáltatásaikat.
Örültünk, hogy láthattuk, hogy van elegendő idő egy-egy feladat elvégzésére úgy, hogy ahhoz az adott lakót nem kell sürgetni, noszogatni, a szükségleteit figyelmen kívül hagyni; hogy hogyan szerveződnek a szabadidős tevékenységek, a foglalkoztatás, ami személyre szabott, eszközösen és feladatban is adaptált, hogy ezen a területen is sokkal nagyobb szabadságfoka van egy-egy sérült vagy pszichésen beteg embernek, mint amit mi megszoktunk, ami a mi társadalmunkban jellemző. (Mindkét csoportban volt olyan munkatársunk, akinek különösen felszabadító volt látni, hogy lehet rendetlenség egy lakószobában, ami a saját szobája…)
Jó volt belepillantani és kicsit beleereszkedni abba, hogy egy-egy nehezen tolerálható viselkedésben milyen energiák, erőforrások vannak, amit át lehet keretezni, hogy az építővé, elfogadhatóvá váljon. Egy új perspektíva, új szemlélet, amibe betekintést kaptunk az intézménylátogatások, a dán munkatársakkal való beszélgetések során és persze a KRAP-módszer valamint az agressziót, dühkitörést elkerülő táblázat, nem invazív kiegészítő terápiák bátor alkalmazása által.
Megható és megerősítő volt, hogy a valóságot is láthattuk, hogy mindenhol vannak olyan helyzetek, ahol a legnagyobb jóindulat és segítőszándék ellenére valamiféle tehetetlenségbe botlunk, hogy mindenhol vannak megoldásra váró, komoly problémák és hogy ezekről nyitottan és őszintén lehet beszélni. Különböző mértékben, de mindannyian kaptunk azáltal, hogy ilyen hosszan egy témában voltunk együtt, közös tapasztalataink lettek, közösen gondolkodtunk, inspirálódtunk.
Talán a szokatlansága miatt, de felmerült kérdésként, hogy az ellátott emberek teljesen szabadon
hagyása, döntéseik teljes körű meghagyása nem túlzás-e pont abból a szempontból, hogy akkor tehetetlenül végignézzük, hogy az életére ártalmas döntéseket hoz egy-egy lakó, esetleg valamilyen belátóképesség hiányából fakadóan dönt vagy nem dönt. Ilyen esetekben meddig kell asszisztálni, hogyan lehet úgy beavatkozni, hogy közben nem avatkozol bele az ő életébe?
Egy másik hasonló kérdés/szempont volt bennünk, hogy az individualizmus és szolgáltatás-központúság miatt a közösségi szempont, a társas igény nem szorul-e túlságosan háttérbe?
A tanulmányutak során születtek vágyaink, konkrét ötleteink arra, hogy mit szeretnék kipróbálni:
- súlymellény, súlytakaró (Magyarországon ilyen néven fut)
- fizikai akadálymentesítés (elsősorban a fürdőszoba átalakítása)
- hangulatjelző tábla
- étkezések térbeli és időbeni újragondolása a súlyosan és halmozottan sérült lakóink körében
- visszanézni a Tovább Élni Egyesület eredeti célkitűzéseire, azokat újragondolni és a jelenlegi kihívásokhoz alakítani, majd azokat szem előtt tartani, segítségül hívni a munkánk során
- a hatalom/nyomásgyakorlás rejtett, (akár öntudatlan) formáinak felfedése, enyhítése
- Alapvető információk legyenek kint a lakókról. Az újragondolt és írt fejlesztési terveket mindenki számára hozzáférhetően kitenni
- rendszeres team megbeszélések, ahol lehetőség van a problémák felvetésére, megoldási lehetőségek keresésére és reméljük, hogy hosszú távon akár munkatársakat megerősítő, segítő beszélgetésekre, képzésekre
- a különböző viselkedészavarokról, dühkitörésekről készíthetnénk videókat, hogy akár magunk, akár valamelyik Erasmus+-os tanfolyam során közösen gondolkodhassunk ezekről
Kérdéseink, minket még inkább érdeklő témánk a júniusi tréningre: Szeretnénk…
- a KRAP-ról többet hallani, a gyakorlati alkalmazásról is, és szeretnénk gyakorolni is
az agresszív viselkedést elkerülő táblázat használatáról, tapasztalatokról hallani, agresszió-kezelésről beszélni
- hogyan lehet beilleszteni ezt a nagyon komoly mennyiségű adminisztrációt a munkaidejükbe?
- Hogyan érik/érték el, hogy munkaidőben a munkatársak valóban azzal foglalkozzanak, ami a feladatuk? Találkoztak-e ezzel a problémával, hogyan kezelik? (bármilyen elkerülő tevékenység észlelése, pl.: gyakori és hosszan tartó cigi és kávészünetek, folyamatos kütyüzés, telefonálás…)
- hallanánk még történeteket, megéléseket, tapasztalatokat…
Köszönjük a lehetőséget!